November 20-23.

"Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással."(Zsoltárok 69:31)

Isten rendszerint kerüli a feltűnést, nem lármáz és nem kiált, nem posztolja ki az égboltra mennyi mindent is tett közöttünk az elmúlt egy évben. Mi vagyunk, akik megtapasztaljuk a láthatatlan kezének munkáját, és mi vagyunk, akik a nagy és kis csodáinak örömét megoszthatjuk a barátainkkal. Mert ahol megköszönünk egy csodát, ott hamarosan még egy fog történni, mert a hálaadás a kapu Isten természetfeletti birodalmába.

Erről fog szólni a 2025-ös Hálaadás hétvége az Agroszban. Eljövünk az ország különböző pontjairól és megosztjuk egymással mit tett velünk az Úr ebben az évben. A 2025-ös év során sok próbatétellel, nehézséggel és váratlan helyzettel is szembesültünk. A világ körülöttünk gyakran aggasztó, de a kihívások mellett mindig van számtalan áldás, tanulság és értékes élmény is, ami kísér bennünket. Sokszor elfelejtünk időt szánni arra, hogy mindezt számba vegyük és megünnepeljük – ezen a hétvégén erre adunk majd alkalmat.

Lesz közös bibliaolvasás, dicséret és istentisztelet, emellett közösségépítő programok és beszélgetések is várnak ránk – mindezek hálával fűszerezve. A finom ételek sem maradnak el, hiszen az együtt elfogyasztott étel is külön öröm és újabb ok a hálaadásra. Ebben a különleges atmoszférában eltöltött napok lehetőséget nyújtanak a számunkra, hogy a lelkünk megpihenjen és a gondviselés biztonságában érezze magát, mert tudja a hit jövőre is jót vár.

“A kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére.” (2 Korintus 4:15)

KEDVEZMÉNY: Mivel a legnagyobb hála szívünkben azokért van, akik nemrég lettek tagjai Jézus Krisztus családjának, minden résztvevő számára, aki az elmúlt egy évben tért meg (istentiszteleten, vagy ifjúsági táborban) a részvételi díj 50%-át elengedjük.

Tervezett program

Csütörtök:
16:00 - 17:30 / Érkezés, regisztráció, szállások elfoglalása

17:30 - 18:30 / Vacsora
18:30 - 20:30 / Közös dicséret, megnyitó alkalom

Péntek:
7:30 - 8:30 / Reggeli imaalkalom

8:30 - 10:00 / Reggeli
10:00 - 13:00 / Közös dicséret, csoportos bibliatanulmányozás
13:00 - 14:30 / Ebéd, pihenő
14:30 - 16:30 / Miért vagy hálás 2025-ben?
16:30 - 18:30 / Szabadidő
18:30 - 21:00 / Istentisztelet Tapolcán
21:00 - 22:00 / Közös vacsora a tapolcaiakkal

Szombat:
7:30 - 8:30 / Reggeli imaalkalom

8:30 - 10:00 / Reggeli
10:00 - 13:00 / Közös dicséret, csoportos bibliaolvasás, beszélgetés
13:00 - 16:00 / Ebéd és pihenő
16:00- 17:30 / Miért szeretnél hálás lenni 2026-ben?
17:30 - 19:00 / Workshop: ünnepi készülődés
19:00 - 21:00 / Ünnepi vacsora

Vasárnap:
8:30 - 9:30 / Reggeli
9:30 - 13:00 / Dicséret, záró istentisztelet
13:00 - 14:30 / Ebéd
13:00 / Táborzárás

A programváltozás jogát fenntartjuk!

Helyszín: Agrosz Rendezvényközpont (Kisapáti)
Időpont: 2025. november 20-23.
Célcsoport: A tábor minden érdeklődő előtt nyitva áll, de a gyerekszolgálat kapacitása korlátozott, így a családok részvétele ennek függvényében alakulhat.
👶 A gyerekvigyázás a főbb programok alatt biztosított – a legkisebbekről is gondoskodunk. A gyermekeknek napi ötszöri étkezést biztosítunk.

Gyerekkedvezmény:
0-tól 3,99 éves korig (ingyenes)
4-től 15,99 éves korig (18 000 Ft/gyermek)

💬 További kérdés esetén keresd a választ a Gyakran ismételt kérdések között vagy fordulj hozzánk bizalommal e-mailben: agrosz@hit.hu!

Prémium szállás (részvétel + 3 éjszaka + 9 étkezés) 77 500 Ft / fő
Közösségi szállás (részvétel + 3 éjszaka + 9 étkezés) 49 500 Ft / fő
Közösségi szállás (részvétel + 2 éjszaka + 7 étkezés) 42 500 Ft / fő
Külső szállás (részvétel + 9 étkezés) 39 000 Ft / fő

Jelentkezés:

ℹ️
A regisztráció lezárult.