November 25-27.

"Írok néktek atyák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van" (I.János 2:13 )

A világhírű bibliatanító, Derek Prince, amikor megkérdezték, hogyan foglalná össze az életét, a riporternek csak ennyit mondott: „Isten hűséges!”
A cselekvő és hűséges Isten ismerete a legfontosabb élettapasztalat, amit a gyülekezet alapító nemzedéke át tud adni a következő generációnak. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a hatodik Senior táborban közösen megemlékezzünk arról, mit tett az életünkben a Mindenható, és áldást mondjunk arra a nemzedékre, amely továbbviszi azt a munkát, amit mi elkezdtünk.

Gyermekeink és unokáink számára az Istenről való mély ismeret, valamint az iránta való, szemünkben csillogó lelkesedés jelent bizonyítékot arra, hogy bátran ráléphetnek a hit csodálatos útjára. A Bibliában a szellemi stabilitást az érett korban állók képviselik a közösségben és a családokban. Ebben szeretnénk inspirálódni és megújulni november végén!

Az a vágyunk, hogy olyan, Szellemben élő idősek álljanak fel, akikhez a fiatalabb generáció magától fordul tanácsért, mert érzik bennük a bölcsességet, a békét és Isten erejét.
Hiszünk benne, hogy a Szent Szellem képes összhangot teremteni a generációk között – hogy a nagyszülők ne csak jelen legyenek, hanem irányt mutassanak és örökséget hagyjanak.

Gyere el az Agroszba, és készüljünk fel, inspirálódjunk közösen, hogy a Szent Szellem erejével tudjuk képviselni Krisztust a családunk, a barátaink és a környezetünk felé.

"Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útjában találtatik." (Példabeszédek 16:31 )

Tervezett program

Kedd
12:00 / Regisztráció megnyitása
14:00 / Ebéd
16:00 / Agrosz körbevezetés
18:00 / Könnyű vacsora
19:30 / Megnyitó alkalom

Szerda
7:00 / Reggeli
8:00 / Imaalkalom
9:30 / Könnyű sétatúra
12:30 / Ebéd
14:00 / Közös tematikus bibliaolvasás
17:00 / Felkészülés az ünnepi díszvacsorára
18:30 / Díszvacsora

Csütörtök
7:00 / Reggeli
8:30 / Imaalkalom
10:00 / Záró istentisztelet
13:30 / Ebéd

Helyszín: AGROSZ Rendezvényközpont (Kisapáti)
Időpont: 2025. november 25-27.
Korosztály: 65 éves kortól

💬 További kérdés esetén keresd a választ a Gyakran ismételt kérdések között vagy fordulj hozzánk bizalommal e-mailben: agrosz@hit.hu!

Prémium szállás (részvétel + 2 éjszaka + 6 étkezés): 49.500 Ft / fő
Közösségi szállás (részvétel + 2 éjszaka + 6 étkezés): 28.500 Ft / fő